2017. szeptember 07., csütörtök 11:47

Elkezdődik a húsfeldolgozó üzem építése

Régi vágya teljesülhet a városnak azzal, hogy az önkormányzat a Belügyminisztérium által meghirdetett „Egyedi mintaprogramok támogatása” elnevezésű beruházási célú közfoglalkoztatási program kiírásra benyújtott pályázata alapján támogatást nyert húsfeldolgozó üzem kialakítására a Dorogi útfélen, kapcsolódva a már működő vágóhídhoz– tájékoztatta a sajtó képviselőit Fórizs László alpolgármester, szeptember 7-én, a beruházás helyszínén.

Az épület fémszerkezettel (egyedi acélvázas szerkezettel), szendvicspanel burkolatokkal és térelhatárolásokkal készül, mely 304,62 m2 hasznos alapterületű, mely hagyományos technológiájú húsfeldolgozó üzem.

A húsfeldolgozó üzem megvalósításához a Belügyminisztérium 237 millió forint támogatást biztosít ebben az évben az önkormányzatnak, a teljes költsége összesen bruttó 266.8 millió forint, melyből 222.9 millió forint a Belügyminisztérium dologi költség támogatása, 14.2 millió forint a minisztérium munkabér jellegű támogatása és 29.6 millió forint az önkormányzat által biztosítani szükséges önerő.


A húsfeldolgozó üzem kivitelezési munkái szeptember első hetében kezdődnek, és várhatóan november végéig készülhetnek el. A szükséges használatbavételi és működési engedélyek beszerzését követően az üzem jövő év elején kezdheti meg működését.


(g.i.)
 

Kategória: Beszámolók
2017. február 16., csütörtök 13:22

Újabb beruházás

Húsfeldolgozó üzemet építenek Hajdúböszörményben, a közfoglalkoztatás keretein belül - jelentette be mai sajtótájékoztatón Fórizs László alpolgármester.

Az üzem mintegy 188 millió forint pályázati pénzből, illetve az előzetes költségbecslés szerint 11 millió forint önerőből épül fel a Külső-Dorogi úton, a vágóhíd mellett. Az alapkőletétel a tervek szerint jövő hónap elején lesz. A húsfeldolgozóban 15-20 terméket állítanak majd elő. Az egyik legfontosabb cél: a közétkeztetés igényeinek biztosítása - derült ki Fórizs László tájékoztatójából.


(Fehér Tamás)
 

Kategória: Beszámolók

Ezt olvastad már?

Bonus William Hill
Bonus Ladbrokes
Premium Templates