2009. október 01., csütörtök 10:45

Szüreti események

Írta:

Szüreti mulatság

Immár 16. alkalommal hívták Szüreti mulatságra a gyerekeket a Csillagvár Óvoda Hétvezér utcai telephelyén szeptember 25-én. A rendezvényen a legkisebb korosztály tagjai mellett a szülőket, valamint az egykori óvodásokat is szeretettel fogadták.

Kiss Attila polgármester köszöntőjét követően dramatizált mesével találkoztak a legifjabb generáció tagjai: az intézmény pedagógusai a Rátóti csikótojást adták elő. Érdekes színfoltja volt a rendezvénynek a „Tök-jó” című kiállítás, és a szekerezés, amely elmaradhatatlan programja a Szüreti mulatságnak.

 

Szüreti felvonulás 

szuret.jpg

Muzsikaszóval, felvonulással elevenítették fel a szürethez kapcsolódó hagyományokat a hétvégén Böszörményben. A Díjugratók, Hagyományőrzők és Fogathajtók Közhasznú Sportegyesület, az önkormányzat, valamint a Szabadhajdú Nonprofit Kft. által szervezett rendezvényen több mint hatvan fogat és tucatnyi lovas vonult fel a város nagykörútján. A program szüreti bállal zárult.  

(H. Fehér Ildikó, Fotó: Horváth Tamás)

2011. június 16., csütörtök 10:29

Családi nap Viden

Írta:

Még a karaokéba is „beszálltak” a kistelepülés nagyszülői, akik elkísérték unokáikat a tagiskola által szervezett programokra június 4-én. Az egész napos rendezvény reggeli tornával kezdődött, amelyen kicsik és nagyok egyaránt felfrissíthették fáradt tagjaikat.

Különös meglepetésben volt részük az intézmény pedagógusainak, akiket az iskola tanulói köszöntöttek verssel és virággal, pedagógusnap alkalmából a közösségi házban. Ugyanitt nyílt meg egy lelkes helyi fiatalember, Molnár Attila fotókiállítása. A paravánokon látható felvételek teljes keresztmetszetét adják Hajdúvid hat évtizedes múltjának.  
Izgalmakban bővelkedett a családi kobaktörő döntője, amelyben tréfás feladatokon keresztül sikerült megtalálni a legügyesebb családot. Oláh Antalék örülhettek a jutalmul kapott tortának.

(A cikk folytatódik!)

Ezt olvastad már?

Bonus William Hill
Bonus Ladbrokes
Premium Templates